Az alábbi gondolatok Stelios Vassiloudis producer és DJ írásán alapulnak, aki több mint két évtizede része az elektronikus zenei színtérnek. A tapasztalata nem csak a DJ-pult mögül jön: klasszikus zenei háttérrel és gazdasági szemlélettel egyszerre lát rá arra, ami ma a klubkultúrában történik. És amit lát, az finoman szólva sem megnyugtató.
Több mint húsz év tapasztalatával a háta mögött egy dolgot állít teljes bizonyossággal: a klubkultúra válságban van. Nem hangosan, nem látványosan, hanem lassan, alattomosan. A közönség érzi, a pultos érzi a bevételen, a szervező érzi a végén, amikor számol. Mégis mindenki játssza tovább a szerepét. Mosolyok, sztorik, „életünk bulija” – miközben senki nem akarja kimondani, hogy a rendszer recseg-ropog.
A probléma gyökere ott kezdődik, ahol egykor minden elindult: a zenénél. A klasszikus techno és elektronikus zene nem rövid, azonnali hatásokra épült. Hosszú, építkező struktúrák, finoman változó hangzások és fokozatosan kibontakozó ívek jellemezték. Ezek a zenék nem percek alatt akartak hatni, hanem órák alatt formálták a táncteret. A cél az volt, hogy a közönség egy közös ritmusba kerüljön, hogy létrejöjjön egyfajta kollektív állapot, ahol az egyén feloldódik a tömegben.
Ma ennek az ellenkezője történik. A trackek rövidülnek, a dinamika egyszerűsödik, a zene instant dopaminra épül. A figyelemidő csökkenésével együtt eltűnik a türelem is. A hosszú build-upok helyett gyors dropok jönnek, amik jól működnek egy 15 másodperces videóban, de nem feltétlenül egy teljes éjszakás szettben. A zenei utazás helyét pillanatok vették át.
Ezzel párhuzamosan a DJ szerepe is átalakult. A korábbi, háttérben dolgozó, hangzásra fókuszáló előadó helyét sokszor egy content-központú DJ szerep vette át. A hangsúly nem azon van, hogy mit hallasz, hanem azon, hogy mit látsz és mit tudsz megosztani. A DJ-pult egyre inkább színpad, a szett pedig tartalomgyártás lett.
A klubok működése sem változatlan. Ezek a terek mindig is az élmény és a fogyasztás egyensúlyára épültek, de ma ez az egyensúly kezd felborulni. A környezet sokszor tudatosan túlterhelt: hangos, sűrű, intenzív. A cél egyszerű – maradj bent és fogyassz. Csakhogy közben a közönség is változik. A fiatalabb generáció kevesebbet iszik, többet figyel az egészségére, és könnyebben kilép a helyzetből, akár csak egy telefon elővételével.
Megjelentek a „pszeudo-klubok” is: helyek, amelyek inkább bárként működnek, mint valódi zenei térként. Nincs koncepció, nincs hangrendszer, nincs identitás. Rövid ideig működnek, majd eltűnnek, ahogy a mögöttük lévő finanszírozás vagy lelkesedés elfogy.
Közben az iparág szerkezete is torzult. A technológia bárki számára elérhetővé tette a DJ-zést, de a lehetőségek továbbra is szűk körben koncentrálódnak. A fellépések gyakran nem a zenei minőség, hanem a követőszám, a kapcsolatok vagy a láthatóság alapján dőlnek el. Ez a rendszer rövid távon működik, hosszú távon viszont kiüresíti a kultúrát.
A nagy klubvárosok sem kivételek. Berlin küzd a költségekkel, Ibiza egyre inkább brandelt szórakoztatóipar, London klubjai sorra zárnak be, New York pedig egyre inkább fizetős belépési rendszer felé tolódik. A helyek változnak, a működés változik, de a kérdés ugyanaz marad: mi marad a lényegből?
A legfurcsább az egészben mégis az, hogy erről alig beszél valaki. Mindenki érzi, hogy valami nem stimmel, mégis megy tovább a rendszer. Mert működik. Még.
Vassiloudis szerint a legnagyobb irónia az, hogy egy olyan kultúrát építettünk fel, amely a közös élményről és a transzállapotról szólt, majd ezt az egészet optimalizáltuk algoritmusokra, rövid figyelemidőre és láthatóságra. A flow helyét tartalom váltotta fel.
A változás valószínűleg nem felülről érkezik majd. Azok, akik jelenleg irányítják a rendszert, nem érdekeltek abban, hogy átalakítsák. Ha lesz fordulat, az alulról jön: DJ-ktől, akik újra a zenére fókuszálnak, szervezőktől, akik nem csak számokban gondolkodnak, és közönségtől, amely eldönti, mire költi a pénzét.
Addig viszont marad az, ami most van: egy rendszer, amely működik, de egyre kevésbé arról szól, amiért létrejött. A fények villognak, a zene szól, az ital fogy – csak minden egy kicsit gyorsabb, rövidebb és sekélyebb lett.