Kevés elektronikus zenei projekt volt képes olyan hatást gyakorolni a popkultúrára, mint a Daft Punk. Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo nem egyszerűen új hangzást hoztak létre a kilencvenes években, hanem egy teljes gondolkodásmódot formáltak át. Amikor megjelent a Homework, majd sorra érkeztek az olyan darabok, mint az Around The World vagy a Da Funk, a house zene hirtelen kilépett a klubok zárt világából, és globális nyelvvé vált. Ezek a számok egyszerre működtek DJ-fegyverként és tömegeket megmozgató slágerekként, ami akkoriban ritka egyensúlynak számított.
A sikerrel párhuzamosan a duó egyre inkább elrejtette saját arcát. A nyilvánosság előtt felvett robotidentitás nem puszta vizuális trükk volt, hanem tudatos döntés: a figyelem ne a személyükre, hanem a zenére irányuljon. Interjúik ritkák voltak, turnéik gondosan adagoltak, minden megjelenésük eseményszámba ment. Ez a távolságtartás idővel nem csökkentette, hanem inkább felerősítette a körülöttük kialakuló legendát.
Amikor 2021. február 22-én egy rövid, szimbolikus videóval bejelentették a lezárást, sokak számára sokkoló volt a pillanat, mégis következetesnek tűnt. Nem volt nagy búcsúkörút vagy magyarázkodás, csak egy pontosan időzített pont a történet végén. A projekt megszűnt, de az érdeklődés nem. Újrakiadások, archív felvételek és eddig rejtett anyagok kerültek elő, miközben a Daft Punk neve egyre inkább időtlen referenciává vált.
Az élő fellépések hiánya külön fejezet a történetükben. A 2006–2007-es piramis turné máig etalonnak számít a látvány és a koncepció összhangjában. Ezt követően azonban szinte teljesen eltűntek a színpadról. Még a Random Access Memories elsöprő sikere idején is csupán egyetlen, gondosan megválasztott fellépést vállaltak: a Grammy-gálán, Pharrell Williams, Nile Rodgers és Stevie Wonder társaságában. Ez a ritkaság tovább növelte a koncertjeik körüli mítoszt.
A feloszlás után Thomas Bangalter lépett aktívabb alkotói pályára, de egészen más irányban. A 2023-ban bemutatott Mythologies balettzene visszanyúlt a klasszikus formákhoz, mégis felismerhetően az ő gondolkodását tükrözte. A Bordeaux-i Nemzeti Zenekarral való együttműködés megmutatta, hogy zenei látásmódja nem kötődik műfajokhoz. Később filmzeneszerzőként is dolgozott, többek között a Daaaaaalí! című produkción, tovább tágítva saját határait.
A ritka nyilvános pillanatok különösen nagy visszhangot kaptak. Bangalter alkalmi DJ-szettje a párizsi Pompidou Központban – Fred again.., Erol Alkan és Pedro Winter társaságában – valódi eseménnyé vált. Ez volt az első ilyen jellegű fellépése hosszú évek óta, és a reakciók világosan jelezték, hogy a Daft Punk szellemisége továbbra is erősen jelen van a közönség emlékezetében.
Guy-Manuel de Homem-Christo ezzel szemben szinte láthatatlan maradt. Csak ritkán bukkant fel a neve szerzőként: 2023-ban Travis Scott Utopia albumán, majd 2025-ben Rosalía Lux című lemezén. Ezek az elszórt közreműködések inkább kérdéseket vetettek fel, mint válaszokat adtak, és tovább táplálták a találgatásokat egy esetleges önálló anyagról.
Hogy merre halad tovább ez a történet, azt valóban csak ők tudhatják. Bangalter láthatóan megtalálta helyét a színpadi és filmes zene világában, míg de Homem-Christo akkor szólal meg, amikor annak valódi súlya van. Egy dolog azonban biztos: a Daft Punk körüli mítosz nem a maszkokkal ért véget. A csend, a ritka megszólalások és a következetes döntések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nevük ma is élő, hivatkozási pont maradjon az elektronikus zene történetében.