A Blank & Jones név az elmúlt évtizedekben lassan, de megkérdőjelezhetetlenül vált az elektronikus zene egyik biztos pontjává. Piet Blank és Jaspa Jones a kilencvenes évek végén léptek színre, egy olyan időszakban, amikor a trance még formálódóban volt, és messze nem számított egységes műfajnak. Ők azonban már a kezdetektől világos elképzeléssel dolgoztak: nem pusztán tánczenét akartak készíteni, hanem olyan hangzásvilágot, amely érzelmileg is megszólítja a hallgatót. Ez a hozzáállás az, ami miatt a nevük ma is stabilan jelen van a műfaj történetében.
A páros soha nem szorítkozott egyetlen irányra. Bár a trance hozta meg számukra az áttörést, hamar egyértelművé vált, hogy érdeklődésük jóval szélesebb. A lounge, a downtempo és az electronica nem kiegészítő mellékvágányként jelent meg náluk, hanem ugyanolyan komolyan vett alkotói terepként, mint a klubok világa. Zenéjükben mindig ott volt az a fajta ízlés és visszafogottság, amely nem a pillanatnyi divatokat, hanem egy hosszabb távon is működő hangulatot helyezett előtérbe.
A korai években már hallható volt, hogy nem egyszerűen reagálnak arra, ami körülöttük történik, hanem aktívan alakítják is a hangképet. A trance számukra nem kizárólag energiáról és tempóról szólt, hanem egyfajta érzelmi térként működött, ahol a dallamok, a lebegő textúrák és a dinamika egymást erősítették. Ezért tudtak olyan zenéket készíteni, amelyek nemcsak hajnalban, egy tánctéren működtek, hanem később, csendesebb környezetben hallgatva is megőrizték erejüket.
Az 1997 és 2003 közötti időszak a Blank & Jones-éra egyik legmeghatározóbb fejezete. Ekkor születtek meg azok a darabok, amelyek máig a trance aranykorának alapkövei közé tartoznak. A Sunrise már korán megmutatta azt a dallamérzékeny, mégis feszes irányt, amely később is végigkísérte munkájukat. A Heartbeat, a Flying to the Moon, a Cream vagy a The Nightfly nem csupán sikeres kiadványok voltak, hanem olyan zenék, amelyek hosszú távon is beépültek a DJ-k eszköztárába, és újabb generációk számára is referenciaponttá váltak.
A duó mindig kiemelt figyelmet fordított az albumokra, ami az elektronikus zenében korántsem volt magától értetődő. Az In Da Mix megmutatta a klubos, lendületes oldalukat, míg a DJ Culture már egy sokkal tudatosabban felépített, nemzetközi szintű anyag volt. A Nightclubbing és a Substance tovább mélyítette ezt az irányt: ezek az albumok azt bizonyították, hogy a trance nem kizárólag csúcspontokról és eufóriáról szól, hanem képes történetet mesélni, hangulatokat építeni és érzelmi ívet adni egy teljes lemeznyi időn keresztül.
A kétezres évek elején fokozatosan előtérbe került náluk a nyugodtabb, elmélyültebb hangzás. A chill-out és lounge felé való elmozdulás nem jelentett törést a pályájukban, sokkal inkább logikus folytatása volt annak, amit addig is képviseltek. A tempó lassult, a hangsúly a részletekre, a finom textúrákra és a meditatív atmoszférákra helyeződött át. Ebben az időszakban is megmaradt az a precizitás és minőségi igény, amely már a korai trance-munkáikban is jelen volt.
A Blank & Jones életműve jó példája annak, hogy a tartós jelenlét nem hangos újrakezdésekből, hanem következetes építkezésből születik. Több mint húsz év után is olyan katalógussal rendelkeznek, amely egyszerre része a trance történetének és túl is mutat azon. Zenéjük nem egy korszak lenyomata, hanem folyamatos párbeszéd múlt és jelen között. Talán éppen ezért képes ma is ugyanazzal az őszinte, könnyen felismerhető hanggal megszólalni, amely annak idején elindította őket – és amely generációkon átívelve is működőképes maradt.